Villamossal a Hegyvidékre
A 19. század folyamán a tömegközlekedés megjelenése egy csapásra közel hozta egymáshoz a városlakókat, segítségével olyan területek is jól megközelíthetővé váltak, amelyek korábban kiestek a budapestiek látószögéből. A villamos megérkezése újabb lendületet adott a folyamatnak. Az új jármű Budapesten is népszerűvé vált, idehaza itt használták először a városi közlekedésben. A Hegyvidék életébe is újat hozott az egyre fejlődő tömegközlekedés, segítségével sikerült a meredek lejtőket bekapcsolni a város életébe, a jó levegő és a szép kilátás nemcsak azokat vonzotta, akik itt kívántak villát építeni, hanem azokat is, akik csak egy kis időre, levegőzni, kirándulni szakadtak ki a városból.
Míg a 19. század elején még szekérrel, sőt az igazán meredek részeken cipőre csatolható kapaszkodóvasakkal vagy szamarakkal igyekezett fel, akinek ott akadt dolga, az 1830-as években beindultak az első omnibuszjáratok, amelyek helyét később átvette a lóvasút, majd 1893-ban döntöttek a villamosításról, ami 1896-ra, a millennium évére készült el. A zugligeti viszonylat 1977. január 26-ig közlekedett, alpesi stílusban épült állomásépülete viszont még ma is látható, néhány éve röppent fel a hír, hogy hamarosan felújítják. Reméljük, hogy olyan szép eredménnyel, mint a pálya közelében álló egykori lóvasút-végállomást, ami ma a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjteménynek is otthont ad. A Zugligeti út szokatlan szélessége annak köszönhető, hogy egykor villamos kanyargott itt, arról, hogy pontosan honnan és milyen jelzések alatt, itt és itt olvashatunk bővebben.
Az első villamosok jóval egyszerűbbek voltak, mint a mostaniak, a városiaknak viszont meg kellett szokniuk, hogy a gép nem riad meg a nagyobb akadályok láttán, mint például egy ló, és csak akkor áll meg, ha vezetője karokkal, gombokkal utasítja erre. Ráadásul az emberek – a 4-es, 6-os mai hétköznapjaihoz hasonlóan – már akkor is egymást taposva rontottak a villamosra.
Ez a mi közönségünk a világ legrendetlenebb és legerőszakosabb közönsége.
Írják a korabeli újságok önkritikusan az utazóközönségről.
A végzetes hétfő
Zugligetben 1900. június 4-én este 9 körül történt a város egyik legsúlyosabb villamosbalesete. Ahogy Domonkos Csaba említi, a tragédiát a zsúfoltság okozhatta. A katasztrófa napján, pünkösd hétfőn ugyanis közel kétszer annyian látogattak a Hegyvidék kedvelt kirándulóhelyeire, mint egy átlagos hétköznapon. A villamos éppen a levegőzésből hazatérőkkel volt tele, amikor az összezsúfolódott emberek közül valaki véletlenül kioldotta a rögzítőféket, a szerelvény pedig elszabadult, és a lejtős területen egyre gyorsulva, 70 km/h-val száguldott a Virányosi úti kanyar felé, amit nem tudott bevenni, ezért oszlopnak ütközött és felborult.
A szerencsétlenségnek 4 halálos és 7 súlyos áldozata volt, számos utas pedig a csodával határos módon horzsolásokkal, kék foltokkal úszta meg a borulást. Az egyik legtragikusabb történet Fábry Alfréd vasút-főfelügyelőé, aki családjával szállt fel a villamosra, ám az utolsó pillanatban leugrott a száguldó szerelvényről, így karcolásokkal megúszta a balesetet, felesége viszont a helyszínen elhunyt, kisfia pedig súlyos sérüléseket szenvedett.
A következő napokban aztán további kisebb balesetek történtek, a június 26-i – szintén kisebb – baleset kapcsán pedig elérte a villamost a közharag, az Andrássy út és a mai Bajcsy-Zsilinszky út sarkán megtámadták a könnyebb balesetet okozó villamosvezetőt, akit a rendőrség mentett ki a szorult helyzetből. Az ellenséges hangulat végül odáig fajult, hogy 1900. június 26-án a fővárosi rendőrfőkapitány leiratot fogalmazott meg, amelyben azt írta a Budapesti Közúti Vaspálya Társaságnak, a villamosok üzemeltetőjének, hogy amennyiben gyakorlatlan vezetőket alkalmaznak, és a balesetek szaporodni fognak, ideiglenesen beszünteti a villamosközlekedést.
Így kapott fülkét a vezető
A Belügyminisztérium figyelmét sem kerülte el az ügy, már ekkor felmerült többféle változtatás gondolata, az Országgyűlés pedig 1900 novemberében foglalkozott a balesettel. Hangsúlyozták, hogy sem személyi mulasztás, sem technikai hiba nem történt, a baleset a lejtős környék miatt lehetett ilyen súlyos. Az esetet kísérő vita során sokféle megoldási javaslat felmerült, az állóhelyek megszüntetésétől a meglévő vonalak földalattivá tételén át az egyszerűbb jegyrendszerig, amely több időt biztosított volna a kalauznak a le- és felszállás szabályozására, sőt felmerült a teljes villamosközlekedés megszüntetése is.
Végezetül számos biztonsági előírást vezettek be, például korlátokat alakítottak ki a villamosmegállókban a lökdösődés elkerülésére, valamint arról is rendelkeztek, hogy a kalauz és a villamosvezető nem hagyhatja el egyszerre a villamost, de rendelkeztek a vezető utasoktól való elkülönítéséről és a zsúfoltabb napokon pluszszemélyzet bevonásáról is. A zugligeti végállomást pedig a következő évben átépítették, 1903-ra egy rövid, vízszintes szakasszal egészítették ki, ahol a villamos kiengedett fékkel sem tudott volna magától elindulni.
Források:
- Országgyűlés, Magyar Szó, 1900. november 23.
- Katasztrófa a Zugligetben, Pesti Hírlap, 1900. június 5.
- A zugligeti katasztrófa, Magyar Nemzet, 1900. június 11.
- A zugligeti katasztrófa, Új Idők, 1900. június 10.
A cikk az Arcanum Újságok felhasználásával készült.
(Borítókép: Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény – Fortepan)
Most előrendelheted
a We Love Budapest új könyvét!
Nagy hírünk van, nemsokára könyvünk jelenik meg! Nem kevesebbre vállalkoztunk a We Love Budapest újságíróiként, mint hogy megírjuk Budapest mind a 23 kerületének történetét.
A színes grafikákkal és fotókkal illusztrált könyvet itt most elő is rendelhetitek, hogy biztosan ne maradjatok le róla!
hirdetés
